Archív fotók - 2003-ból

Kb. 8 évesen túrtam először szét a havat, amit a kocsibejáróról kotortunk le, úgy, hogy bele tudtam "tolatni".
1 tél múlva Dedifiával(?) teljes titokban (azóta se árultuk el) vállunkra kaptunk egy-egy ásót és 5-6 házzal lejjebb mentünk az utcában, mivel ott sokkal magasabb hókupac volt és ott építettünk bunkert. Ez abból állt, hogy a hatalmas kupac tetejét kiástuk és oda befeküdtünk, ha pedig autó jött, akkor gyorsan még jobban lelapultunk.
Az első igazi iglut Boldiék építették. Nagyon megfogott, hogy egy mécses világít benne, be lehet mászni és nem dől össze. Az építési technikát nem tudom, majd megírják.


2003-ban épült az első igazán méretes iglu: 11 munkással/segéddel. Az azóta is élő rekordot ezzel állítottuk fel, 7-en nyomakodtak be, plusz én a bejáratban hasaltam és úgy fotóztam őket. Idén megdöntjük ezt a rekordot! (ha sikerül elég embert szerezni). Az építése nagyon sok ideig tartott: nem volt túl sok hó és hótéglából készült, ami nagyon macerás.
A következő évben ismét a Medvey família volt "soron" új technikával: nagy túrazsákokat megtömtek és azok alkották a magot, arra szórták a havat. Kevesebb meló, gyors sikerélmény. (viszont kicsit átlátszó volt állítólag)
A nagy iglugyártás éve 2005 volt: dec.29-én éjjel nagyon sok jó minőségű hó

esett (aki volt a bulin, az emlékezhet) és ezért másnap pár óra alatt Balázzsal egy kupacba hánytuk az összeset, majd belülről kifúrtuk és amit kiszedtünk, azt a tetejére pakoltuk. Ekkor már tervbe vettük, hogy aludni szeretnénk benne, úgyhogy addig meg se álltunk, amíg bele nem tudtunk kényelmesen feküdni egymás mellé - úgy, hogy lábunk nem lóg ki (egykilencvennél már nagy szó). A fal több mint egy méter széles volt! Viszont aznap vendégeskedés, másnap szilveszter, elsején pedig el kezdett ömleni az eső, úgyhogy az éjszaka meghódítása elmaradt.

A kisöcsöt viszont nem hagyta nyugodni a dolog, még ezen a télen az újabb hóesés után összedobott a táskás módszerrel egy iglut és nem sokat szórakozott, hanem befeküdt. Első este fel kellett adnia, mert nagyon hideg volt, de második este kibírta és csak reggel jött be, amikor indult a suliba! (bár ekkor is hideg volt, csak kizárta magát és nem tudott szegény öcsikusz bejutni, utána pedig nincs más hátra, mint előre alapon kinnmaradt...)
Tavalyra aztán mindannyian gyúrtunk, de csak nem akart havazni.
Idén volt egy kis bemelegítő 27-én, Bálint és Dávid ismét a téglás módszerrel Baján készített "mutiba" egy iglut. Sok idejük nem volt, viszont elég jól

haladtak, amíg mi a repedező Dunán koriztunk, ők majdnem befejezték. Csak a befedés maradt el.
...erre aludtunk majdnem egy hetet és megépítettük az iglu2008-at. Téglás módszerrel.
/Ha ki akarod egészíteni, szólj nekem!/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése